Túlélő tábor

Tündérlesen a Tündér tónál
Idén megújulunk, új, könnyebb, de hasonlóan látványos túraútvonallal várjuk a kirándulni vágyó gyerekeket! Célunk a gyerekeket közelebb hozni a természethez, megismertetni velük a körülöttünk lévő környezetet.

Megtanulják, mi ehető az erdőben, hogyan varázsolható a víz ihatóvá, milyen gyógynövények vesznek körül túránk során, megismerkednek a térkép és az iránytű helyes használatával is, megtanulnak éjszakai védkunyhót építeni táborvezetőink segítségével. A túlélő tábor lényege elsajátítani azt a tudást, ami nevel, megerősít és bármilyen élethelyzetben önbizalmat ad. Ezen kívül jól szórakozol és talán életre szóló barátságokra teszel szert. Táborunkat ajánljuk 8 éves kortól, kezdő és haladó túrázóknak egyaránt, mozgást szerető, természet iránt érdeklődő fiataloknak. Vagy éppen olyan gyerekeknek, akik túl sokat ülnek a négy fal között és hasznos időtöltésnek bizonyul egy kis kimozdulás. A tábor ideje alatt a gyerekek kitartóbbak, céltudatosabbak, szorgalmasabbak lesznek, megtanulnak hatékonyan együttműködni nagy illetve kis csoportokban, alkalmazkodni. A Kelemen-havasoki Hosszúmező tökéletes helyszín kezdő túrázóknak is, ugyanis mindössze 2 km gyaloglás után elérjük táborozó helyszínünket.

Túlélő tábor rövid programja:

A gyerekek a táborvezetők kíséretében indulnak vonattal a nagy állomásról, Marosvásárhelyről 14.30-kor, amit megelőz egy 13.45-kor történő gyülekező. Az érkezés Maroshévízre 17.30-kor lesz, amit 20 perces gyaloglás követ a Farkas-lak turistaházhoz. Marosvásárhelyen kívüli települések esetén kérjük a szülőket, hogy gyerekeikkel 17.00 és 18.00 óra között érkezzenek a Farkas-lak turistaházhoz, utolsó nap, távozáskor 13.00 és 14.00 óra között várjuk vissza a szülőket. A szobákba való elrendezés után ismerkedő játékok következnek, amit a vacsora követ. Evés után folytatjuk az esti programot, interaktív játékokat. A következő napokban a fő tevékenység a felkészülés, túrázás, kintlét lesz, ezért második nap a környéket járjuk be (6 km) kincskereséssel egybekötve. Ebéd után a rövid ismertetőt követően közösen becsomagolunk, vigyázva arra, hogy semmi fontos ne maradjon otthon, majd felkészülünk a másnapi kintalvásra a Kelemen-havasokban.
A hosszúmezei túra első napján autókkal Ratosnyáig vesszük az irányt, ahonnan letérve a főútról majdnem a táborozó helyig megyünk négy keréken. Mindössze 2 km gyaloglás után elénk tárul a Hosszúmező, elsődleges úticélunk. Itt letáborozunk, gulyást főzünk, felkészülünk az éjszakára. Meglátogatjuk a legendás Tündér tavat, mely 2 km oda-vissza. A gyerekekkel felnőtt jelenlétében csapatokra osztva őrködünk éjszaka, táplálva a tüzet, 2 óránként váltva egymást. Másnap reggel elindulnk a közelben lévő Kis-Beszterce-csúcsra (1990 m), mely 6 km gyaloglást jelent oda és 6 km-t vissza. Megközelítőleg 3 órás sétát követően felérünk a csúcsra, ahol csodálatos látványban lesz részünk. Visszatérve az alaptáborhoz, kis pihenő után az autókhoz megyünk (2 km), és visszautazunk a kabannához, a Farkas-lakba. A hazatérést estebéd követi, az utolsó előtti nap a lazításé, amely strandolást jelent , amit az est fénypontja , a buli koronáz meg. Utolsó napra nem marad más, mint a kiértékelés, táborzárás, majd ebéd után, 14.15-kor a vonattal visszaindulunk Marosvásárhelyre. Az érkezés este 18.30-ra várható a nagy állomásra.

Tábor infó

Elszállásolás:

A Farkas-lak turistaházban, 7 hálószoba, vendeglő, fürdőszoba, fürdődézsa, játszótér, tiroli

 
Étkezés

Reggeli, ebéd, vacsora (tea, forrásvíz)
Étkezések közt gyümölcsöt szolgálunk fel.

Oktatók száma: 3

Szállítás

Vonattal Marosvásárhelyről a táborba és vissza.

Programok

- 20 km-es túra 2 nap alatt a Kelemen-havasokban
- kintalvás 1 éjszaka a Kelemen-havasokban
- offroad

Szükséges kellékek

- 40 litres hátizsák
- hálózsák (kb 10 fokra)
- izolír
- túrabakancs
- esőköpeny
- fejlámpa
- 1 litres palack
- iránytű (opcionális)


Extrém

Sportos

Kreatív

Nehézség

időpontok, ár

 

kedvezmények

 

10%-os testvérkedvezmény

* A testvérkedvezmény egy táboron belüli iratkozás esetén érvényes
** A kedvezmények nem adódnak össze!


 

Beiratkozás






Beiratkozás a táborba